SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2013.

Webber szerint a Red Bull már meghozta döntését

2013.08.26. 18:55
saját írás

A Belga Nagydíjon Mark Webber az ausztrál Channel 10 nevű televíziós társaságának elmondta, hogy ki veszi át 2014-ben a megüresedő helyét. Mark elárulta, hogy Daniel Ricciardo érkezik a red bull racinghoz jövőre.

" A csapat már eldöntötte, hogy ki kerül a helyemre, és mindannyian tudjuk ki lehet az. Elégedett vagyok a döntésemmel, mert úgy gondolom, hogy mindez a csapatnak, a választott versenyzőnek és Ausztráliának is nagyon jó lesz."- mondta Webber

Azonban a red bull vezetősége kijelentette, hogy még nem döntöttek ez ügyben. A Webber által kifecsegett információt Christian Horner, a tanácsadó, Dr. Helmut Marko és Toro Rosso ifjonca, Daniel Ricciardo is tagadta ..

"Boldog lennék, ha igaz lenne, viszont a red bull továbbra sem hívott fel, én pedig még mindig nem írtam alá semmit. Ennek ellenére, ha Mark azt mondja, akkor legyen így." - mondta Ricciardo

"Soha nem hallottam olyat, hogy az egyik versenyző bejelenti egy másik versenyző érkezését. Ilyenkor rengeteg mindent figyelembe kell vennünk, ha meghozzuk a döntést, akkor mindenkit tájékoztatunk majd erről. Nem szeretnénk semmit sem elsietni. "- mondta Horner.

"Ha döntöttünk volna már régen tudnám én is. Viszont erre még várnunk kell. Rengeteg időnk van, és mindenre szeretnénk gondolni. " mondta Helmut Marko

Image and video hosting by TinyPic

Új képek a galériában

2013.08.26. 16:32

Feltöltöttem pár képet a Braun sajtótájékoztatóján, ahol bejelentik, hogy Sebastian Braun nagykövet lett. Ezeket a képeket a galériában tudjátok megnézni!

>> Megnézem a képeket <<

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel Braun nagykövet lett

2013.08.26. 15:29
saját fordítás

Sebastian Vettel a  braun márka nagykövete lett. A Braun márka örömmel jelentette be, hogy a háromszoros Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel a Braun férfi borotva nagykövete lett. Vettellel egy újabb kampányt indítanak el, méghozzá a "Kövesd az álmaid" címmel.

"A braun márkával nőttem fel"- mondta Vettel. "Már hozzám nőtt, ezért elválaszthatatlanok vagyunk. Mindig mély benyomást tett rám, hogy a braun technológiailag milyen fejlett. Ez olyan mint a forma 1-ben a kocsik fejlesztése, a legjobb kinézetet és a legjobb strapabírást mutatja. A braun borotva megfelel az elvárásoknak. Örülök, hogy nagykövet lettem a férfi braun borotvának. " - mondta Vettel.

Image and video hosting by TinyPic

Lakis Vasileiadis a marketing igazgatója ezt mondta: "Nagyon örülünk, hogy Sebastian az új nagykövet. Ő egy lenyűgöző ember, aki elérte az álmát kemény munkával, a felkészülésével, a kitartásával és a kiváló teljesítményével. Az ő sportja vezető sport. Csakúgy, mint az alapító Max Brauné is az. Sebastian rendíthetetlenül folytatja az álmát a forma 1-ben. Ő inspirál több millió embert ezzel, és ő az ideális személy, akinek képviselnie kell a braun márkát."

A braun olyan kampány arcot keresett, mint Sebastian Vettel: Egy sikeres ember, aki követte az álmait, és valóra váltotta azt. Így a forma 1 legfiatalabb világbajnoka lett.

Vasileiadis folytatta: "A megértés, az álmok, és a hit ereje, ami vezérel minkat. Azóta nem csak álmodunk, de meg is valósítjuk őket. Az a célunk, hogy másokat is arra buzdítsunk, hogy kövessék az álmaikat."

Sebastian Vettel lesz az új kampányarc a Braun "Kövesd az álmod" (#braundreams) 2013 őszétől..

Sebastian Vettel az alábbi videóban azt magyarázza, hogy miért jó braun nagykövetnek lenni.

Sebastian az alábbi videóban elmondja, hogy mennyire fontosak neki az álmai

Sebastian Vettel nagykövet lett, gratuláció, bejelentés

Azóta a Braun elindított egy újabb kampányt Vettellel, 2014 júliusában.

A Braun márka és a négyszeres világbajnok egy új hullámot indított el a borotválkozás terén a Braun WaterFlex-el. A Braun legújabb elektromos borotvája, a WaterFlex WF2 vízesen és szárazon is kiválóan működik, habbal, vagy akár a zuhany alatt, ezzel garantált, hogy felfedezhetjük a borotválkozás teljesen új élményét.

A WaterFlex-el, Sebastian és a Braun együttműködése még erősebb lett. Mindkettőjük tudják, hogy az álmok nem véletlenül történnek. Ezért a legjobbakra törekednek.

A Braunnak ez az első olyan borotvája, ami használható vízzel, habbal vagy géllel. A WaterFlex olyan embereket ihletett megmint Sebastian, akik folyamatosan az új tapasztalatokat keresik. Elektromos borotválkozás többé nem csak szárazon lehetséges. A Braun fogyasztó felmérései szerint sok férfi azt mondta, hogy elektromos borotva használatánál habbal élvezetesebb borotválkozni. Miszerint könnyebb borotválkozás, gyorsabb siklás.. A Braun ezek elvárások szerint próbálta a legkönnyebben használt elektromos borotvát  megalkotni.

Sebastiant is lenyűgözte a WaterFlex, ami szerinte izgalmassá és mókássá teszi a borotválkozást..

"Forma 1 versenyzőként nyitott vagyok az új tapasztalatokra és újdonságokra, amik javítani fogják a teljesítményemet - a pálya mellett mind a kettő. Ez a borotva izgalmassá és mókássá teszi a borotválkozást. Ez egyszerűen más, mint a többi.." - Mondta Sebastian Vettel

Vettel győzelme meglepetés volt a red bull számára.

2013.08.26. 13:36
saját fordítás

A red bull bevallotta, hogy nem számítottak arra, hogy megnyerik a Belga Nagydíjat, nem beszélve a domináns győzelemről. Sebastian Vettel Spa-Francorchampsnél győzelemre tett szert, miközben Lewis Hamilton pole pozícióval a harmadik helyen végzett. Még 8 verseny van hátra, de Vettel 46 pontos előnyt élvezhet Fernando Alonso előtt.

Christian Horner alig hitte el, hogy megnyerték a futamot. Vettel győzelme meglepetés volt a red bull számára.

"Ez egy domináns győzelem volt, ami váratlan volt számunkra. Arra számítottunk, hogy a Belga és a Monzai pálya nem lesz erősségünkre. Tehát amit Sebastian elért a tegnapi napon nagyon kielégítő." - Mondta Horner

Vettel erős bajnoki előnyt szerzett a Belga futamon, és tény, hogy a RB9 erős. Ezzel a győzelemmel megerősítette Sebastian, hogy a 2013-as világbajnoki cím az ővé lesz, immár negyedszerre.

"Még hosszú út áll előttünk. Viszont ez a győzelem jó kezdés volt, ahhoz, hogy a szezon második felét elkezdjük. De ahogy láthatjuk egyik verseny jön a másik után, és még nagyon hosszú út áll előttünk. "

"Kimi Raikkönennek a tegnapi futam nagyon rosszul sikerült, viszont még ott van Lewis és Fernando is. Még elég sok pontot lehet szerezni az évvégéig, viszont úgy gondolom, hogy akik a dobogón álltak Belgiumban, azok közül lesz eldöntve, hogy ki lesz esélyes az idei világbajnoki címre." - mondta Horner

Image and video hosting by TinyPic

Hamilton: "Nem lehetetlen legyőzni Vettelt"

2013.08.26. 11:33
saját fordítás

Lewis Hamilton elismeri, hogy nagyon nehéz legyőzni Vettelt, de minden erejével azon lesz, hogy megpróbálja. A mercedes 58 ponttal van lemaradva, a majdnem 200 pontot összegyűjtő Sebastian Vetteltől

"Ez egy nagyon nagy különbség. Hatalmas különbség," mondta Hamilton, aki a harmadik helyen végzett Spában Fernando Alonso mögött..

Hamilton elismerte, hogy nagyon nehéz legyőzni Vettelt, mert erős pozícióban van.

Az angol versenyző a pole pozícióból indult, mégis kielőzte a német versenyző, Sebastian Vettel, majd 14 körrel később Fernando Alonso is kielőzte a mercedes versenyzőjét.

Hamilton nem volt képes arra, hogy lépést tartson a két riválisával.

"Nem tudsz ez ellen semmit sem tenni. Nehéz lépést tartani ezekkel az emberekkel, amikor elhúznak tőled messzire, így nem tudsz semmit sem tenni. "

"Jól érzem magam, mert a konstruktőri bajnokságon a ferrarri előtt végeztünk. Mégis a harmadik vagyok a versenyzők között. Azt tettem, amit terveztem, hogy tenni fogok. Nehéz, amikor ennyi pontkülönbségünk van."

Vettel 46 ponttal vezet Alonsotól, és nagyon jó úton halad afelé, hogy megszerezze a 4. világbajnoki címét. Ez a bravúr Juan Manuel Fangionak és Michael Schumachernek már korábban sikerült.

" A Magyar Nagydíjon mi voltunk a dominánsabbak, hiszen megnyertük. Kemény verseny volt, de Vettel előtt végeztünk, úgyhogy ez nem azt jelenti, hogy a következő versenyekben nem végezhetünk újra előtte." mondta Hamilton

Image and video hosting by TinyPic

Seb 2013. augusztus 25.-i bejegyzése

2013.08.26. 08:41
saját fordítás

Sebes, mint a rakéta

Egy utolsó Hello Belgium!

A mai verseny nem csak jó volt, hanem tökéletes is. Tudtuk, hogy az autó jól fog teljesíteni, de a sebesség, amit elértünk ma, egy rakétához hasonlítanám. Ma minden nekünk kedvezett és győztesek lettünk.

A siker kulcsa a jó kezdés volt. Az elején mindent beleadtam padlógázzal mentem, és tudtam, hogy ez működni fog. A biztonság kedvéért az ideális távolságot próbáltam tartani, majd Lewis szélárnyékából profitáltam, ami elég jól sikerült. Bevallom kicsit meglepett, hogy milyen gyorsan elmentem mellette. 

Jól álltunk a versenyben, de nem engedhettük meg magunknak a pihenést. Az időjárásban nem voltunk biztosak, ezért inkább megnyomtuk a versenyt. Ha esett volna, akkor pár másodperc hátrányunk lett volna, de szerencsére ez nem történt meg.

Nagyon büszke vagyok minden egyes csapattagra, és örülök, hogy ezt kaptuk a mai nap. Ez azt mutatja, hogy egy kis szünet után is tökéletesek vagyunk, és mindenki tudja, hogy mit kell tennie annak érdekébe, hogy a csapatot előre vigyük.

Reméljük a következő verseny Monzában is így fog sikerülni. Most elmegyünk egy kicsit ünnepelni. - az összes belga vár minket gofrikkal, sörökkel, és egy jó tál adag krumplival. 

Hamarosan találkozunk 
Seb

Image and video hosting by TinyPic

Vettel úgy gondolja Monza kemény menet lesz

2013.08.26. 07:54
saját írás

Vettel a Belga nagydíj után elmondta, hogy a rajtnál direkt nem használta a KERST. Taktikája szerint a Kemmel-egyenesre tartogatta azt.

"Megspóroltam a KERST, majd profitáltam a szélárnyékból, a Kemmel-egyenesen pedig mindent beleadtam. Hamilton padlógázzal ment, nekem pedig segítségemre vált ez, hiszen első autóként nem jó áthajtani az Eau Rouge-n.

Hogy őszinte legyek nem volt tudatos a leggyorsabb köröm. Padlógázzal próbáltam menni egészen a végéig. Jelentettek némi esőt, ezért jobbnak láttam azt, ha beleadok mindent, mert csúszós pályán nem tudtam volna padlógázzal menni, mivel ha 4-5 másodperccel több előnyöd van az sokat segít ilyenkor..

Monzában ugyanilyen jól kell mennie, mint most a Belga Nagydíjon. Viszont arról meg kell bizonyosodnunk, hogy a kocsi remekül fog működni. 

Úgy gondolom, hogy Monzában a Ferrarri lesz a figyelem központjában. Amikor megnyertem ott az első versenyem, mindenki örült, mint ahogy én is. Három évvel később megnyertem újra ugyanitt a futamot, de akkor nagyon sokan kifütyültek. Úgy tűnik, ez normális, ha nem egy olasz csapatnak versenyzel Ferrari motorral. Biztos vagyok benne, a Tifosik (rajongókra vonatkozik) nem foglalkoznak azzal, mi történik a paddockban.”  - mondta Vettel

Image and video hosting by TinyPic

David Coulthard-ot leöntik pezsgővel

2013.08.26. 07:52

A tegnapi Belga Nagydíj pódiumán, mikor David Coulthard épp Alonsot faggatja, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel leöntik pezsgővel

Jó éjszakát és szép álmokat !

2013.08.25. 22:29

Jó éjszakát és szép álmokat kívánok minden látogatómnak az alábbi videóval

A mai futam után, amikor a három dobogós helyezet bement a várakozó szobába Lewis Hamilton megveregette Sebastian karját. 

Újabb képek a Galériában

2013.08.25. 19:54

Újabb képeket tekinthettek meg az oldal galériájában a mai futamról !

>> Megnézem a képeket a mai futamról <<

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre