SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2017.

Vettel számíthat Räikkönen segítségére – majd…

2017.06.22. 18:39
Címkék: hírek
Kimi Räikkönen számára magától értetődő, hogy hozzásegíteni Sebastian Vettelt ötödik bajnoki címéhez – de csak egy feltétellel…
 
Két győzelem és egy második hely. Sebastian Vettelnél ez az idénykezdést írja le, Kimi Räikkönen esetében viszont azon helyezéseket, amelyekért annyi pont jár, amekkora a hátránya jelenleg csapattársával szemben… A 68 egység nem kevés, a négyszeres világbajnok csapattársaként pedig sokak szerint már szinte behozhatatlan. A finn azonban úgy van vele, amíg matematikai esélye van a bajnoki címre, nem várható el tőle, hogy Vettel fegyverhordozója legyen.
 
Utána viszont… „A csapaton belül egyértelműek a szabályok, meg van határozva, mit szabad és mit nem, mit vár el tőlünk a csapat. Minden e szabályok mentén történik. Nem hiszem, hogy itt most el kéne mondanom nektek, miről beszélünk a csapaton belül” – reagált Räikkönen a bakui csütörtöki sajtótájékoztatón az ő bajnokságban betöltött szerepét firtató kérdésre.
 
„Maurizio (Arrivabene) nyilatkozott erről, és azóta semmi sem változott. Pontosan tudjuk, hogy a dolgok bárhogy alakulhatnak, és ez rendben is van, mindig így volt, legalábbis azoknál a csapatoknál, amelyeknél én megfordultam. Ha többé már nincs matematikai esélyem arra, hogy a bajnoki címért harcoljak, akkor biztosan segíteni fogok. Nincs problémám ezzel, a múltban sem volt.  Ez mindannyiunk számára könnyű döntés, legalábbis a mi csapatunknál.”
 
Räikkönen hangsúlyozta, Vettellel közös céljuk, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzék a Ferrarinak a konstruktőri bajnokságban. „Az elsődleges, hogy a Ferrarival az élen legyünk, ennél nincs fontosabb. Aztán ha Seb nyer, nekem pedig már semmi esélyem, akkor így megy ez. Elsődlegesen a Ferrarinak dolgozunk, őket kell a lehető legjobb helyzetbe hoznunk, aztán meglátjuk, hogy alakul.”
 
Hogy minél tovább életben tartsa matematikai esélyeit, Räikkönennek mindenekelőtt el kellene kezdenie nyerni. Csakhogy idén eddig egyetlen hétvégén tudta legyőzni Vettelt, Monacóban, és akkor is csak az időmérő edzésen. Arról is kérdezték a „Jégembert”, ő minek tulajdonítja ezt a nagy pontkülönbséget – a puszta balszerencsének, vagy az idei autóval is vannak problémái?
 
„Valóban elég nagy a különbség közöttünk, és a rossz versenyek is hozzátettek ehhez. Seb eddig remek munkát végzett, mindenütt erős volt. Én nem kezdtem jól, az első pár versenyem nem volt nagyon rossz, de nem is alakult úgy, ahogyan szerettem volna. Emellett voltak kisebb gondjaim itt-ott, egy kiesésem is volt, a legutóbbi versenyem sem alakult ideálisan. Sajnos így megy ez, amikor a csapattársad szinte minden alkalommal a dobogón van. A pontok terén gyorsan változik a helyzet, ilyen a versenyzés” – magyarázta 2007 bajnoka.
 
Ami a bakui hétvégét illeti, a Ferrari egy évvel ezelőtt jó formát mutatott az utcai pályán, ám Räikkönen szerint ez ezúttal semmire sem jelent garanciát. „Ez egy teljesen más pálya. Utcai pályának nevezik, de semmi hasonlóságot nem mutat Monacóval. De mindenütt jó az autónk, meglátjuk, hogy alakul, mi mindent megteszünk” – tekintett előre, hozzátéve, a legutóbbi montreali fékproblémákat már orvosolták, és újabb szoros csatára számít a Mercedesekkel.

Ezért nem használja Vettel a közösségi oldalakat

2017.06.21. 19:14
Miközben egyre több sportoló kezdi aktívan használni a különböző közösségi oldalakat, és maga a Forma–1 is fontosnak érzi ezen felületek meghódítását, a Ferrari klasszisa, Sebastian Vettel továbbra sem rajong értük. Most részletesen elmagyarázta, miért!
 
Vannak, akik szinte minden nap megosztanak valamit követőikkel, vannak, akik csak a versenyzésről posztolnak, és vannak olyanok, akik csak elvétve „teszik tiszteletüket” oldalaikon, a 2017-es mezőny tagjai közül azonban csak ketten nincsenek jelen egyik közösségi oldalon sem. Név szerint a Ferrari két nagyágyúja, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen.
 
Noha az égvilágon semmi problémája sincs azokkal, akik használják a közösségi oldalakat, a németet továbbra sem hozza lázba a dolog. „Egyszerűen nem értem, miért kell folyamatosan elmondani másoknak, éppen mit csinálsz, hol vagy, kivel vagy” – mondta az RLT-nek egy interjú során. „Nekem nincs szükségem erre. Ugyanakkor nem hibáztatom az embereket, ha folyamatosan magukról beszélnek” – tette hozzá „tisztázásképpen”.
 
Vettel sosem szerette a nyilvánosság elé tárni magánéletét, gyermekeiről például csak a monacói hétvége során készült fénykép. „Egy olyan generáció tagja vagyok, amely szégyenlős volt, ha képek készültek róla, és ezeket vissza kellett néznie” – magyarázza a négyszeres bajnok, kinek hozzáállása szöges ellentéte bajnoki riválisáénak, Lewis Hamiltonénak, aki előszeretettel használja a közösségi médiát, amiért többen dicsérik is, mondván még több emberhez viszi közel az F1-et.
 
Vettel viszont inkább a „személyesebb élményeket” részesíti előnyben, éppen ezért nem nagy rajongója a mostanában egyre népszerűbb szelfiknek, és a „hagyományosabb” közös fotóknak sem. „Az emberek odajönnek hozzám, és megkérdezik, csinálhatunk-e egy közös fotót, aztán hirtelen továbbállnak” – utal arra, hogy sokan beszélni sem próbálnak a pilótákkal.
 
„Néha meg szoktam kérdezni, mit csinálnak ezekkel a képekkel, és a válasz gyakran az, hogy ötletük sincs. Valaki egy nap azt mondta, szüksége van egy fotóra, hogy bebizonyítsa a barátainak, valóban találkozott velem. Erre én azt válaszoltam, nem lehet túl megbízható barát, ha nem hisznek neki. Őszintén mondom, nekem sokkal többet jelent, ha kezet rázhatok valakivel, és megoszthatom az élményt, ha később találkozom valakivel” – zárta gondolatát.

Miért várt a Ferrari Vettel szárnycseréjével?

2017.06.13. 19:03
Címkék: hírek
Hogy nem volt esélye nyerni, az az első kanyaros baleseten múlt. De meglehetett volna a dobogó, ha a Ferrari nem tétovázik szárnycseréjével?
 
Sebastian Vettel vezetőszárnyát a kiválóan rajtoló Max Verstappen az első kanyarban taposta le. Az egyik fedélzeti kamerás felvételen már akkor látszott, valami nem stimmel a légterelő jobboldalával. Carlos Sainzék balesete miatt már az első körben biztonsági autó állt a mezőny élére, a Ferrari viszont ezt nem használta ki a szárnycserére.
 
Vettel szárnyáról akkor szakadt le egy méretes darab, amikor a tempót visszafogó Mercedes már a boxba hajtott. Végül az 5. körben ejtették meg a szárnycserét. A négyszeres világbajnok a futam után kiemelte: „Tíz másodpercet ajándékoztunk el ezzel. Elintézhettük volna a biztonsági autó idején is.”
 
De akkor miért nem tették? A versenyző balszerencsés helyzetről beszél. „Éreztem, hogy az autóval valami nem stimmel, de nem voltam biztos benne teljesen. Jönnek-mennek a széllökések, ilyenkor az autót furcsának érzi az ember. Utólag viszont már azt kell mondjam, hamarabb is észre kellett volna vennünk.”
 
Hozzátette: „Az első kör általában eléggé zavaros, mert a gumik hidegek. A hatos és hetes kanyarból kijövet éreztem valamit, de utána jött a biztonsági autó. Arra kértem a csapatot, hogy ellenőrizze a károkat, de annyira lassan haladtunk, hogy nem igazán lehetett érezni.”
 
Tekintve, hogy Vettel 0,6 másodperccel ért célba a 3. helyen leintett Daniel Ricciardo mögött, az a 10 másodperc, amivel kevesebbet veszített volna, ha a biztonsági autó idején áll ki, bizony dobogós helyezést ért volna számára. Ráadásul esélyt kínált volna arra, hogy korábban kezdje meg a felzárkózását, hiszen a biztonsági autó mögött felzárkózhatott volna a mezőny végére. Így viszont a kiállása után a 17. helyezettől is 10 másodperc választotta el.
 
Maurizio Arrivabene elmagyarázta, miért úgy jártak el, ahogy. „Amikor a biztonsági autó bejött, az adatainkból úgy láttuk, hogy az első szárny csak kicsit sérült meg. Csak amikor a harmadik körben szabad lett az út – vagyis a következő körökben –, kapott a szárny akkora terhelést, hogy letört, a valódi kár tehát csak ekkor vált láthatóvá. A szárny viszont csak az egyik dolog volt. A lerepülő alkatrészek az egyik oldalsó légterelőt, valamint a padlólemezt is károsították.”
 
„A versenyünket a rajttól kezdve megzavarták. Seb a sérült autóval nem tudta megmutatni, mire képes. Kimi esetében pedig a végén a fékekkel adódott problémánk, amit még ellenőriznünk kell a gyárban” – összegzett a csapatfőnök.

Vettel ezt sem félt bevállalni!

2017.06.13. 18:58
Címkék: hírek
Mindent feltett egy lapra a Force Indiák ellen, pedig őrizgethetné is az előnyét. Sebastian Vettel idén nem ismer félelmet!
 
Sebastian Vetteltől idén már megszokhattuk, a fontos helyzetekben mindig vállalja a kockázatot. A kanadai verseny előtt meglévő kényelmes, 25 pontos előnye nem feltétlenül indokolja ezt a merészséget, ám a szezonja már annál inkább: eddig mindig bejött neki. Valtteri Bottast Barcelonában a füvön előzte meg, Lewis Hamiltonnal össze is koccant – most pedig nem sokon múlt, hogy belerohanjon az egyik Force Indiába.
 
Célját viszont ezúttal is elérte, az Esteban Ocon ellen a 66. kör elején bemutatott manőveréért pedig jár neki egy nagy kalapemelés. „Maximális kockázatot vállaltam” – ismerte el Vettel. „Előzni akartam és kész. Meglepődtem, mert sokkal gyorsabb voltam, és azt gondoltam, elég simán meg tudom előzni őket. De mivel két autó volt egymás mögött, a szélárnyék hatása kisebb volt. Viszont sok leszorítóerőt vesztettem, ezért elég sokat csúszkáltam. Többet, mint amire számítottam.”
 
A manőver Vettel bátorságát és improvizáló képességét is dicséri. „Egymással harcoltak a tizenhármas és tizennégyes kanyarban, én pedig jól gyorsítottam ki. Aztán az egyenes közepén elhatároztam magam. Azt mondtam: a belső ívre megyek, bármi áron! Esteban egy kicsit tétovázott a féktávon, én reagáltam erre, és nagyon csúszós volt a belső ív. Éppen csak be tudtam venni az egyes kanyart, amivel nagyon elégedett vagyok.”
 
Hogy Vettel bajnoki éllovasként vállalta mindezt, duzzadó önbizalmáról is sokat elárul, valamint arról , hogy valóban elemében érzi magát az idei autókkal. Talán nem is véletlen, hogy eddig mindig jól jött ki az efféle kockázatos megoldásokból 2017-ben.
 
Arról is megkérdezték, nem érezte-e úgy, hogy a sportszerűség határán táncolt, elvégre Oconnak a bukótérbe kellett menekülnie az ütközés elkerülése érdekében. „Nos, az enyém volt a belső ív, és ennél jobban nem tudtam megfékezni az autót. Neki megvolt az esélye arra, hogy korábban visszavegyen, de harcoltunk. A belső íven voltam, ahol szó szerint semmi tapadás nincs, és csakis arra törekedtem, hogy valahogy bevegyem a kanyart.”
 
Aki mer, az nyer. Vettel e manővere után a 4. pozíciót is megszerezte, így néggyel több egységet gyűjtött, mint ha megelégedett volna a Force Indiák mögötti célba vitorlázással. Év végén akár még ez a pár pont is a javára döntheti a bajnoki csatát.
 
Bár a dobogó hiányzott neki, összességében élvezte pechesen induló futamát. „A célunk más volt a futam előtt, de miután megsérült az autóm, már arra koncentráltam, mi jön most, és elég mozgalmas versenyem volt, sok volt a dolgom. Maga a verseny nagyszerű volt, igazán élveztem, nem unatkoztam. De a tempónk megvolt ahhoz, hogy ennél jobb helyen érjünk célba” – összegzett a 12 pontos előnnyel élen álló négyszeres világbajnok.

Vettel: Trófeát akartam, egy körön múlt

2017.06.13. 18:52
Címkék: hírek
Peches első kanyarja után a lehető legtöbbet hozta ki Sebastian Vettel a vasárnapi versenyéből. Bajnokhoz méltó, bátor manővert mutatott be a hajrában, ám a dobogóról éppen csak lecsúszott.
 
„Jó verseny, szép visszatérés, de az autó ennél többre volt hivatott ma” – mondta a Ferrarinak a csapatrádióba Sebastian Vettel kalandos Kanadai Nagydíja után. Pontosan írta körül délutánját. A négyszeres világbajnok eddig valamennyi idei versenyt az első vagy a második helyen zárt, ez a sorozat most viszont szerencsétlen körülmények között megszakadt –már az első kanyarban.
 
A német versenyző az őt belső íven támadó Valtteri Bottasra figyelt az első kanyar féktávján, ám azzal nem számolt, hogy az álomrajtot vevő Max Verstappen mindannyiukat megtréfálja a külső íven. A Red Bull nagy lendületében bal hátsó kerekével levitte a Ferrari vezetőszárnyának jobboldali részét. „A szárnyam nem csak úgy leesett magától, szóval igen, volt összeérés” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „De három autó az első kanyarban nem fér el egymás mellett. Sajnos olyan helyzetbe kerültem, hogy Lewis előttem volt, így nem fékezhettem ennél rövidebbet, különben belerohanok. Valtteri mellettem volt belül, és a semmiből megjelent Max kívül. Meglátta a rést, kihasználta. Átment a szárnyamon, de nem szándékosan csinálta, hiszen nagy lett volna a defekt kockázata. Végül én húztam a rövidebbet.”
 
A német RTL-nek kiemelte, nem hibáztatja Verstappent. „Nem volt valami jó a tapadás, de jól rajtoltam, szerintem mindent jól csináltam. Jól rugaszkodtam el, és utána arra figyeltem, hogy Lewis szélárnyékába kerüljek. Közben láttam, hogy Valtteri rajtja még jobb volt, és a belső éven tolakodott be mellém, kívül pedig jött Max. Nem tudom őt hibáztatni ezért.”
 
Pechjére a szárnysérülés csak azt követően vált igazán komollyá, hogy kiment a pályáról a biztonsági autó. Ezzel további értékes időt bukott el. „A szárnyam megsérült, és sajnos ezt csak később vettük észre. Akkor fizettük meg az árát, amikor a biztonsági autó már kiment. Ekkor a kerékcsere már tíz másodperccel többe kerül az embernek.”
 
A leszakadt szárnya miatt Vettelnek az 5. körben orrkúpot kellett cserélnie, 31 másodperces kiállásával visszaesett a mezőny legvégére, a 18. helyre – innen kapaszkodott aztán előre egészen a 4. helyig.  Számos előzést bemutatott, a hajrában pedig kihasználta az előre nem tervezett második kerékcseréje során kapott friss ultralágy gumikat, és nagy tempóval zárkózott föl a két Force Indiára.
 
Esteban Ocont a 66. körben előzte meg, elképesztően bátor és rendkívül veszélyes, bevetődős manőverrel, amely során kis híján el is vesztette uralmát autója fölött. „Eléggé necces volt. Beszívott a szélárnyék, és az ember ilyenkor nem tudhatja, mi lesz. Az egész reflexmozdulat volt, a pálya pedig azon a részen eléggé koszos volt. De megérte, túl akartam jutni rajta, muszáj volt túljutnom rajta. Viszont túlságosan sok időt vesztettem ezzel, és lemaradtam a harmadik helyről.”
 
Teljesítményét látva Vettelt a szurkolók a futam legjobbjának választották. Ez viszont sovány vigasz volt számára. „Szerettem volna egy trófeát, de nem kaptam. Egy kicsit aljas dolog volt, hogy a nemzeti himnusz idején a verseny előtt elénk tették a trófeákat: nézzétek, ez az, amit megszerezhettek… A verseny eleje nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de legalább sikerült a lehető legtöbbet kihoznunk belőle. Amikor utolértem a végén a csoportot, meg voltam győződve róla, hogy dobogóra állhatok. Egy kör hiányzott sajnos.”
 
Vettel így is megőrizte bajnoki első helyét, eddig 25 pontos előnye azonban 12 pontra olvadt Lewis Hamiltonnal szemben.

Hamilton nyert, Vettel 4. lett

2017.06.11. 21:43
Címkék: hírek
Lewis Hamilton 12 pontra megközelítette Sebastian Vettelt a kanadai győzelmével. A dobogóra a brit mellett Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo fért fel.
 
Hamilton a pole pozícióból vághatott neki a vasárnapi versenynek, mellőle pedig Sebastian Vettel várhatta a piros lámpák kialvását a második helyről.
 
A rajt után Hamilton megőrizte a vezetést, Max Verstappen pedig az 5. helyről parádés startot vett, és az első kanyarban már másodikként fordult el.
 
A 3-as kanyarban aztán Carlos Sainz és Romain Grosjean ütköztek, minek következtében a spanyol autója keresztbeállt, és nagy tempónál belecsúszott Felipe Massa versenyautójába.
 
Rögtön a rajt után Vettel és Verstappen is ütköztek – a kisebb koccanás következtében Vettel Ferrarijának első szárnya megsérült, amit néhány körrel később, a biztonsági autós szakasz után le is kellett cserélni.
 
A 11. körben Max Verstappen alatt műszaki hiba miatt megállt a versenyautó – a holland a szenzációs rajtot követően a 2. helyről volt kénytelen feladni a versenyt.
 
A verseny első felében Lewis Hamilton folyamatosan növelte előnyét, és miközben a mezőny többi tagja megejtette első kerékcseréjét, a Mercedes brit pilótája a 32. körig elment az ultralágy keverékű gumikkal.
 
Hozzá hasonlóan Esteban Ocon is hosszú etapot teljesített, ő a második helyről érkezett meg első kiállására – méghozzá ugyanabban a körben, mint Hamilton.
 
Hamilton természetesen az élre, Ocon pedig a 6. helyre jött vissza első kiállása után. A második helyen ekkor Bottas, míg a harmadikon Ricciardo haladt, megelőzve Sergio Pérezt és Kimi Räikkönent.
 
Sebastian Vettel a mezőny végéről a 7. helyre küzdötte fel magát, a 35. körben a német Ocon mögött haladt, megelőzve Fernando Alonsót, aki ekkor még mindig nem járt a bokszban.
 
Kimi Räikkönen a 42. körben ismét érkezett a bokszba, autójára pedig a Pirelli ultralágy abroncsait szerelték fel.
 
Alonso 1 körrel később érkezett meg első és egyetlen tervezett kerékcseréjére: az ultralágy gumikat szuperlágyakra cserélték a McLarennél, a spanyol a 11. helyre érkezett vissza.
 
A 47. körben aztán Alonso mögé megérkezett Lance Stroll, a hazai közönsége előtt versenyző kanadai pedig magabiztosan előzte meg a kétszeres világbajnokot.
 
Vettel a 49. kör végén érkezett meg második kiállására az 5. helyről. A német az ultralágy gumikat kapta az utolsó etapra, és a 7. helyről folytathatta a versenyt.
 
Vettel a 61. körben utolérte csapattársát, Kimi Räikkönent, aki hibázott az utolsó sikánban. A német elment a finn mellett, és a Force Indiák, valamint Daniel Ricciardo nyomába eredt.
 
Pérez a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva tartotta maga mögött csapattársát, Ocont, miközben Vettel megérkezett a páros mögé.
 
A 66. körben a német támadásba lendült, egy agresszív manőverrel megelőzte Ocont, és Pérezt kezdte le üldözni.
 
Fernando Alonso 2 körrel a leintés vége előtt motorhiba miatt feladta a futamot. Ugyanebben a körben Vettel Pérez mellett is elment, így már a 4. helyen száguldott, és Ricciardót vette üldözőbe. Az ausztrál előnye viszont túl nagy volt, így küzdelemre kettejük között már nem került sor.
 
Ocon még az utolsó körben támadást indított Pérez ellen, a mexikói azonban visszaverte csapattársa támadását.
 
A versenyt végül Lewis Hamilton magabiztosan, közel 20 másodperces előnnyel nyerte csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A dobogó legalsó fokára Daniel Ricciardo állhatott fel, míg a vb-éllovas Sebastian Vettelt a negyedik helyen intette le a kockás zászló.
 
A német mögött a két Force India ért célba, míg Kimi Räikkönen 7. lett Nico Hülkenberget megelőzve.
 
Hazai közönsége előtt első pontjait szerezte a Williams ifjú versenyzője, Lance Stroll, aki a 9. helyen zárta a Kanadai Nagydíjat. A top 10-ben végzett még Romain Grosjean is a Haas versenyautójával.
 
A Forma-1-es világbajnokság küzdelmei két hét múlva folytatódnak majd Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal.
 
Végeredmény - 2017-es Kanadai Nagydíj
Hely Versenyző Autó Motor Különbség
1 Lewis Hamilton Mercedes Mercedes
2 Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 19.783
3 Daniel Ricciardo Red Bull TAG 35.297
4 Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 35.907
5 Sergio Perez Force India Mercedes 40.476
6 Esteban Ocon Force India Mercedes 40.716
7 Kimi Raikkonen Ferrari Ferrari 58.632
8 Nico Hulkenberg Renault Renault 1'00.374
9 Lance Stroll Williams Mercedes 1 kör
10 Romain Grosjean Haas Ferrari 1 kör
11 Jolyon Palmer Renault Renault 1 kör
12 Kevin Magnussen Haas Ferrari 1 kör
13 Marcus Ericsson Sauber Ferrari 1 kör
14 Stoffel Vandoorne McLaren Honda 1 kör
15 Pascal Wehrlein Sauber Ferrari 2 kör
16 Fernando Alonso McLaren Honda
  Daniil Kvyat Toro Rosso Renault
  Max Verstappen Red Bull TAG
  Felipe Massa Williams Mercedes
  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso Renault

Vettel: Az autónk nagyon jó

2017.06.11. 19:47
Címkék: hírek
A Ferrari mindkét versenyzője rontott a Q3-ban a második kanyarban, és úgy vélik, szombati hátrányuk vasárnapra eltüntethető. Sebastian Vettel célja továbbra is a győzelem.
 
Az időmérő edzés kezdetéig úgy tűnt, a Ferrari lehet a fő esélyese a szombatnak, ám a csapatnak végül esélye sem volt arra, hogy 2010 óta először ismételjen, azaz zsinórban második alkalommal is pole-t szerezzen. Közelebb ehhez Sebastian Vettel került, aki a Q3 elején a hajtűben hibázott, majd futott egy nem tervezett „középső” gyorskört is. Ekkor 4 ezredre közelítette meg Lewis Hamiltont, ám miután a brit sokat javított, neki a harmadik próbálkozásakor már nem volt válasza.
 
Elmondása szerint túlságosan agresszív volt. „Az utolsó körömmel nem voltam elégedett, szerettem volna megismételni a másodikat, csak gyorsultam volna még egy kicsit. Keményen nyomtam, túl keményen. Tudtam, hogy muszáj javítanom, még ha csak öt ezredet is” – magyarázta.
 
Fölvetődött, nem követett-e el hibát a Ferrari azzal, hogy Hamiltonnal ellentétben nem kettő, hanem csak egy bemelegítő kört teljesített. „Hittem, hogy összejön az első. Látszott, hogy az idők egyre jobbak lesznek, és hittem, hogy ez a helyes döntés.” 
 
Az edzést megelőzően nagy kérdés volt, mennyit ér Kanadában a Mercedes híres időmérős motormódja. Több szakértő is úgy vélte, nem annyit, hogy fölényesen legyőzzék a Ferrarit, ám bebizonyosodott, volt elég tartalék a csillagosok V8-asában. Vettel szerint nem csak ezen múlt. „Mindig is tudtuk, hogy a Mercedes nagyon gyors lesz, főleg a hajrában. Lewis ma jobb munkát végzett, remek kört rakott össze, ő volt ma a jobb” – ismerte el. „A második kanyar bejáratánál i vesztettem egy kicsit, aztán két tizedet a kijáratánál is. Onnan már tudtam, hogy be kell hoznom a lemaradást. Ez sikerült is a kör végére.”
 
Vettel szerint a 0,3-es lemaradása még nem jelenti azt, hogy vasárnap esélytelen lesz a Mercedesszel szemben. „Az autónk nagyon jó, elégedett voltam vele délelőtt, és jó lehet a versenyen is. Megvan a tempónk a győzelemhez. Holnap nagyon szoros versenyre számítok. Végig tudtam, hogy nem lehet minden alkalommal olyan gondjuk, mint Monacóban. Elég nehéz itt előzni, kíváncsian várom, hogy alakul a verseny. De az autónk minden pályán, minden körülmények között gyors.”
 
Vettel csapattársa, a monacói edzéselső, Kimi Räikkönen eközben a negyedik rajtkockát szerezte meg. A Hamiltontól 0,8 másodpercet kapó finn úgy érezte, többre is képes lett volna, de hibázott az utolsó körén. „Gyors volt az utolsó köröm, de hibát követtem el a második kanyarban. Egy kicsit javítottam, de nem sikerült jó kört futnom, és megfizettem ennek az árát. Egy kicsit nehezebb volt ma, mint tegnap, nem éreztem úgy a gumikat, de ez van” – értékelt a „Jégember”.
 
Nem lepte meg, hogy ilyen nagy volt a hátránya csapattársával szemben. „Ezen a pályán ha elszúrsz egy kanyart, sok időt veszítesz. Az autónk jó, de valamiért az időmérőn most küszködtünk vele. A verseny itt gyakran hektikus, sok minden történhet. Sosem tudhatod, gyorsan változhat a helyzeted. Mindent megpróbálunk, aztán meglátjuk, mi lesz. De a tempónknak jónak kell lennie.”

Kanadai Nagydíj, időmérő nyilatkozat

2017.06.10. 20:55
Címkék: hírek

Sebastian Vettel (Ferrari – 2. rajthely)

„Szerintem holnap nyerhetünk. Nem vagyok túlzottan elégedett az utolsó körömmel. Jó lett volna, ha sikerül megismételni az elsőt. Lehet, hogy kicsit túlerőltettem. Veszítettem egy kicsit, és próbáltam visszahozni az időt, igyekeztem utolérni magam. Összességében jó időmérő volt ez, hiszen folyamatosan javultunk, igaz, a végén nem sikerült elkapni a ritmust. Remélem, holnap rendben leszünk.”

Hamilton és a történelmi pole Kanadában

2017.06.10. 20:48
Címkék: hírek
Lewis Hamilton 65. pole-ját szerezte Kanadában, és ezzel utolérte Ayrton Sennát az örökranglistában.
 
Nagyon magabiztosan indította a Kanadai Nagydíj időmérő edzését a Ferrari, hiszen egyedüliként a mezőnyben csak a két vörös autóra nem kerültek fel az ultralágy, vagyis a „szupergyors” abroncsok. Persze, az elég valószínűtlen a Scuderia jelenlegi formájában, hogy egy keveréknyivel lassabb gumival kikerülnének a 15-ös továbbjutási körből, de azért voltak már top csapatok esetében meglepetéskiesések a Q1-ben.
 
Pláne olyan esetlekben, mint ami ezen a napon történt az első felvonás utolsó percében, amikor is Pascal Wehrlein lendületes gyorskörre próbált indulni, de ehelyett a szemközti falba csapódott. És ezzel már vége is volt az utolsó ötösben állók javítási esélyének.
 
A kanadaiak pechére az „esélyesek” közt volt az új helyi hős, Lance Stroll is, aki eleddig még nem versenyzett az otthoni pályáján, és a szombati program is hamar véget ért számára. A williamszes mellett elsők közt búcsúzott, Stoffel Vandoorne, Kevin magnussen, Marcus Ericsson és a falban veszteglő Pascal Wehrlein.
 
A Q1-et egyébként a Mercedes duója nyerte, a pályát igazán kedvelő Valtteri Bottas-Lewis Hamilton sorrendben. Kettejük között mindösszesen hét ezrednyi különbség volt. Sebastian Vettel lett a kezdőkör harmadik helyezettje, akinek három és fél tizednyi hátránya a lassabb keverék számlájára fel is íródott.
 
A második szakasz is a Mercedes kettős sikerét hozta, fordított sorrendben, de hasonló, nüánsznyi különbséggel. A Ferraritól Kimi Räikkönen férkőzött nagyon közel, Vettel egy kisebb hiba után a bokszba állt utolsó gyorskörét követően, tudván, hogy hátránya hasonló a lassabb gumikkal futottéhoz, amit ismét elégségesnek ítéltek a mérnökök a 10-be való továbbjutáshoz. Igazuk is lett!
 
Nem folytathatta a körözést viszont többek között a legutóbbi versenyhétvégén Amerikában vendégszereplő Fernando Alonso, aki ezzel együtt egészen boldognak tűnt. Talán élesen él benne a felszabadultság érzése azok után, hogy elég magasra tette a lécet a McLarennek ahhoz, hogy az ne tudja átugrani a szerződéshosszabbításért folyó csatában.
 
A spanyollal távozott Danyiil Kvjat, Carlos Sainz, Romain Grosjean és Jolyon Palmer.
 
A Ferrari kezdetleges magabiztosságát kissé talán megtörte a tény, hogy Lewis Hamilton először ezen a pályán 1:11-es kört rajzolt az aszfaltra kezdésként.
 
Vártuk a Ferrari válaszát.
 
Sebastian Vettel leggyorsabb első szektorral indított, de a középsőnél rontott egy minimálisat, és úgy tűnt, már nem lesz köze a mercedeses űridőhöz.
 
4 ezred! Ennyivel kapott ki a német ebben a körben, és Lewis Hamilton máris kigurult a bokszból. Ha közel vesztett helyzetből ennyit ki tud hozni a Ferrari, akkor jobb lesz tovább javítani a korábban elérhetetlennek tűnő köridőn.
 
Leggyorsabb első szektor...
 
Leggyorsabb második szektor...
 
És végül 336 ezredre növelte az előnyét Lewis Hamilton.
 
Ezzel vége is volt...
 
Legalábbis a sorrendet eldöntő versengésnek. Vettel maradt a második helyen, Bottas és Raikkönen „elődjeként”.
 
A show azonban folytatódott! Lewis Hamilton ezzel a pole-lal utolérte hősét, Ayrton Sennát az első rajtkockák száma tekintetében. Mindkettőjüknek 65-65 pole-ja van. Ez nagyon komoly rekord, ami mellett egyébként sem illik elmenni szó nélkül.
 
A Forma-1 vezetése azonban nemhogy szó nélkül nem hagyta a rekordbeállítást, de még egy eredeti, Ayrton Senna által is használt bukósisakkal is megünneplete a történelmi eseményt. Érzelmes pillanatok voltak mind Hamilton, mind a rajongók számára.
 
A pályán kívül események tehát egy kicsit talán ellopták a show-t, pedig Hamilton „űr-pole”-ja önmagában is címlapsztori. Azonban a fő kérdés ezúttal is vasárnapra maradt!
 
1     Lewis Hamilton     Mercedes     1m11.459s     - 
2     Sebastian Vettel     Ferrari     1m11.789s     0.330s 
3     Valtteri Bottas     Mercedes     1m12.177s     0.718s 
4     Kimi Raikkonen     Ferrari     1m12.252s     0.793s 
5     Max Verstappen     Red Bull/Renault     1m12.403s     0.944s 
6     Daniel Ricciardo     Red Bull/Renault     1m12.557s     1.098s 
7     Felipe Massa     Williams/Mercedes     1m12.858s     1.399s 
8     Sergio Perez     Force India/Mercedes     1m13.018s     1.559s 
9     Esteban Ocon     Force India/Mercedes     1m13.135s     1.676s 
10     Nico Hulkenberg     Renault     1m13.271s     1.812s 
11     Daniil Kvyat     Toro Rosso/Renault     1m13.690s     - 
12     Fernando Alonso     McLaren/Honda     1m13.693s     - 
13     Carlos Sainz     Toro Rosso/Renault     1m13.756s     - 
14     Romain Grosjean     Haas/Ferrari     1m13.839s     - 
15     Jolyon Palmer     Renault     1m14.293s     - 
16     Stoffel Vandoorne     McLaren/Honda     1m14.182s     - 
17     Lance Stroll     Williams/Mercedes     1m14.209s     - 
18     Kevin Magnussen     Haas/Ferrari     1m14.318s     - 
19     Marcus Ericsson     Sauber/Ferrari     1m14.495s     - 
20     Pascal Wehrlein     Sauber/Ferrari     1m14.810s     -  

 

Folytatódott a Ferrari uralma!

2017.06.10. 20:45
Címkék: hírek
Sebastian Vettel vette át a stafétát a pénteket leggyorsabbként záró Kimi Räikkönentől – az utolsó szabadedzésen is maguk mögött tartották a Mercedest a vörös gépek.
 
A korábban éjszakára jósolt záporoknak nyomát sem lehetett látni szombat délelőtt Kanadában, ahol a harmadik szabadedzés napos idő és 19 Celsius-fokos hőmérséklet mellett vette kezdetét – és a péntekinél jóval kevesebb vezetői hiba alapján kedvezőbb állapotú pályán.
 
Először Daniel Ricciardo vállalkozott mért körre a mezőnyből. Az ausztrál versenyző alatt pénteken meghibásodott a Renault egyik, már csak szabadedzéseken használt erőforrása, így mindössze 8 körig jutott. Max Verstappennél eközben váltóhiba lépett föl, amit ugyancsak büntetés nélkül orvosoltak. Szombat délelőttjük már problémamentesen telt.
 
Az ausztrál 1:15,278-as eredménnyel vezetett 10 perc elteltével, aztán érkeztek a Ferrarik, és nekivágtak első ultralágyas etapjuknak – na meg délelőtti „uralkodásuknak”. Ezúttal Vettel volt jobb formában. Második gyorskörén 1:13,7-nél állt meg a stopper, aztán két hűtőkör, majd egy 1:13,015-ös eredmény következett, ami az edzés első felének legjobb ideje volt. Meggyűlt viszont a baja a forgalommal, és arra panaszkodott, hogy mivel előtte és mögötte is autók vannak, képtelen tiszta etapot teljesíteni, sem visszavenni, sem gyorsítani nem tud.
 
A pénteki első, Kimi Räikkönen csak 1:14,120 másodpercet produkált első etapján. Nem volt elégedett az elvégzett változtatásokkal. Ez meg is zavarta őt egy kicsit. „Visszatérhetnénk a holnapi beállításhoz? Úgy értem, a tegnapihoz” – kérdezte mérnökétől…
 
A két Mercedes a szuperlágy gumikon futotta első, 10 körös etapját. Hamilton 1:13,516-os idővel a második helyre zárkózott föl, Valtteri Bottas 0,4-del lassabbnak bizonyult nála. Szintén a piros abroncsokon ment Max Verstappen, aki csupán 11 ezreddel maradt el Hamiltontól. Ricciardo eközben hosszú etappal kezdett, így ekkor még elmaradt a vezető ötöstől. A Red Bullokon egyébként aerodinamikai áramlást jelző festék is foszforeszkált délelőtt, ami szombat lévén szokatlan  látvány volt. Az osztrákok továbbra is gőzerővel dolgoznak az RB13-as rendbetételén, és a főnökök elmondása szerint jó úton járnak.
 
Úgy tíz perc szünetet tartott a Ferrari, aztán versenyzői friss szett ultralágy gumin kezdtek újabb etapba. Vettel azonnal 1:12,704-re, majd 1:12,572-re javított, s ezzel jó két tizeddel túlszárnyalta Lewis Hamilton múlt évi montreali pole-idejét. Räikkönen 1:12,864-gyel zárkózott fel mögé másodiknak.
 
A két Mercedes nehezen tartotta velük a lépést, két versenyzőjük pedig a gumik előkészítése terén is más módszert választott. Bottas egyből 1:13,3-as körrel kezdett, Hamilton viszont két bemelegítő kör után lendült csak neki (1:13,0). aztán hűtőköre után 1:12,926 másodpercet ért el. Hátránya közel négy tized volt Vettellel szemben – ezt kéne ledolgozniuk a kvalifikációig.
 
Bottasnak az egyik sikánban egy meleg pillanata is volt: autóját megdobta az agresszíven vett kerékvető, és éppen csak meg tudta menteni azt a faltól. Szombat délelőtt egyébként jóval kevesebb vezetői hibát láthattunk, ami a pálya állapotának javulásáról, a jobb tapadásról és a pontosabb beállításokról árulkodik. Marcus Ericssonnak azért így is volt egy látványos kanyarlevágása.
 
A Red Bull-osoknál Verstappen volt a gyorsabb – Bottasnál is. A holland a hajrában a mezőnyből 4.-ként futott 12-es kört, és ezzel beférkőzött a finn elé. Ricciardót közel 0,6 másodperc választotta el csapattársától, és négy helyezés: az ausztrált a középmezőny idei két egykörös remeklője, Nico Hülkenberg és Felipe Massa előzte meg.
 
A legjobb tízbe még Esteban Ocon és Carlos Sainz fért be, a Toro Rossók és a Force Indiák között szoros a csata, de közéjük keveredett Fernando Alonso is, aki 12.-ként Sergio Pérezt is megelőzte.
 
Vajon hogyan változik a sorrend az első éles megméretésen? Kiderül az időmérő edzésen, melyet az M4 Sport és az m4sport.hu 18.45-ös műsorkezdéssel élőben közvetít!
 
Kanadai Nagydíj, 3. szabadedzés – végeredmény:
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:12,572 20
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:12,864 +0,292 19
3. Lewis Hamilton Mercedes 1:12,926 +0,354 22
4. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:12,965 +0,393 22
5. Valtteri Bottas Mercedes 1:13,210 +0,638 24
6. Nico Hülkenberg Renault 1:13,493 +0,921 20
7. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:13,527 +0,955 22
8. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:13,545 +0,973 35
9. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:13,635 +1,063 26
10. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:13,667 +1,095 22
11. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault 1:13,788 +1,216 23
12. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:13,885 +1,313 18
13. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:13,956 +1,384 27
14. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:13,994 +1,422 19
15. Jolyon Palmer Renault 1:14,102 +1,530 22
16. Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:14,228 +1,656 22
17. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:14,392 +1,820 18
18. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:14,409 +1,837 25
19. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:14,883 +2,311 25
20. Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 1:14,965 +2,393 25
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre