SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel elköszönt a Red Bulltól – de az ajándékautójára még várnia kell...

2014.12.02. 17:02

Sebastian Vettel a mai napon végleg lezárta Red Bull-os karrierjét. A német versenyző a csapat Milton Keynes-i gyárában elbúcsúzott az istálló összes alkalmazottjától.

December 1-jétől Sebastian Vettel már hivatalosan is a Ferrari alkalmazottjává vált. Azt követően, hogy a négyszeres bajnok a hétvégén teljesítette első tesztjét az olaszokkal, majd szimulátorozással máris megkezdte felkészülését a 2015-ös szezonra, kedden Angilába utazott, hogy elbúcsúzzon volt csapatától, az őt gyerekkora óta támogató Red Bulltól.
 
Az ünnepségre a gyár egésze összegyűlt, s együtt hallgatták végig a csapatfőnök Christian Horner, a technikai igazgató Adrian Newey, majd Sebastian Vettel beszédét, miközben a háttérben egy vetítővásznon az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanatait megörökítő képek voltak láthatók. Vettel búcsúzóul egy méretes Bika-szobrot is kapott a csapattól, alján a négy bajnoki címet jelképező babérkoszorúval. Bár korábban arról volt szó, hogy egyik autóját is megkapja ajándékba, Horner elárulta, erre csak később kerítenek majd sort: „Nem szeretnénk, hogy Maranellóban kössön ki” – jegyezte meg viccesen.
 
Vettel a csapattagok előtt elmondta, nem véglegesen búcsúzik tőlük. „Azzal, hogy a Ferrarihoz megyek, nem azt mondom, »Isten veled«, hanem azt, hogy »Viszontlátásra«. A versenyek helyszínein továbbra is látni fogjuk egymást, és a Red Bullnál töltött időszakom alatt köttetett barátságok is folytatódni fognak. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a döntésem, hogy új kihívást keresek, nem a Red Bull ellen irányult, azt inkább a Ferrariért hoztam meg” – idézte Vettel szavait a Speedweek.
 
„Nem teszitek könnyűvé a dolgomat. Az elmúlt hat év hihetetlen volt. Amilyen sok munkát öltünk bele, amit együtt elértünk, legalább annyi szenvedély és elszántság jellemezte azt, amit örökké a szívembe zártam. Csak egy óriási köszönömöt tudok mondani. Azért volt a miénk a legjobb autó, mert mi voltunk a legjobb csapat. Hogy mennyire hálás vagyok, azt el sem lehet mondani, ahogy azt sem, amit most érzek…”
 
Vettelt egyébként nemcsak a Red Bull cég, az alkalmazottak is meglepték. Christian Horner a csapattagok nevében búcsúajándékként ugyanis egy olaszországi „túlélőcsomagot” is átnyújtott bajnokuknak, melyben ott volt a tészta, a kicsi kávéscsésze, a Milton Keynesben alig használható napszemüveg, egy igencsak szűkre szabott vörös fürdőnadrág is – több más vicces tárggyal egyetemben.
 
Adrian Newey elmondta: „Valahányszor Seb a volán mögé ült, a reményeinket és becsvágyunkat is magával vitte a versenypályára. Mindig tudtuk, hogy mindent megtesz értünk. És ez valódi kiváltság.”
 
Vettel végül újra megköszönte az együtt töltött éveket. „Sok szép emlékkel térek haza. Csodálatos közös utazás volt ez, és nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettetek. És most talán jobb, ha befogom a szám…”
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre