2015.03.28. 11:55
Hiába a trópusi eső, Lewis Hamiltonnál nem volt gyorsabb a maláj időmérő edzésen! Sebastian Vettel az első sorba kormányozta Ferrariját, miután legyőzte Nico Rosberget. Kimi Räikkönen közben már a Q2-ben búcsúzott. Remekelt Max Verstappen – a holland tini 6. lett!
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a 2015-ös Maláj Nagydíjra, miután szűk egy tizedmásodperc előnnyel gyorsabbnak bizonyult Sebastian Vettel Ferrarijánál a részben vizes pályán zajló a minősítő edzésen.
A harmadik helyen Nico Rosberg végzett a másik Mercedesszel. A német az utolsó percekben egy ponton kissé feltartani látszott csapattársát, Hamiltont a középső szektorban.
A körözés még száraz körülmények között, napsütéses időben vette kezdetét; a baljóslatúan sötét felhők csak fokozatosan kúsztak be a sepangi versenypálya fölé, miközben a Manor újonca Roberto Merhi előbb túl lassú volt a 107%-os szabálynak való megfeleléshez, majd a következő körén rövid látogatást tett a 4-es kanyar bukóterében. Az olasz imigyen tehát ugyanúgy nem futott elég jó időt, ahogy csapattársa, Will Stevens sem – az angol autóján nem sikerült időben elhárítani az energia-visszanyerő rendszer délelőtti szabadedzés során felmerülő hibáját, így ki sem hajtott a pályára. Velük együtt búcsúzott a két McLaren-Honda is; Jenson Button az utolsó pillanatokban került Fernando Alonso elé. Az ötödik kieső a kihagyott első szabadedzés után egész hétvégén szenvedő újonc Felipe Nasr lett.
A középső etap elején tisztességes csúcsforgalom alakult ki, midőn mindenki pályára hajtott, hogy sikerüljön legalább egy gyorskört lezavarnia a zivatar megérkezése előtt. A tömött sort Vettel vezette, aki végül a második leggyorsabbnak bizonyult a szintén nagyjából tiszta kört futó Rosberg mögött, mások viszont nem voltak ilyen szerencsések. Kimi Räikkönen és Hamilton beszorultak Marcus Ericsson Sauberje mögé, és míg a Mercedes világbajnoka valahogy továbbcsúszott a 8. pozícióban, Räikkönen első próbálkozása csupán a 11. helyre volt jó – a második köre felénél pedig hatalmas mennyiségű csapadékkal megérkezett a trópusi eső.
A finn tehát kiesett, miután a pályára zúduló özönvíz miatt a Q2 maradék tíz percében már senki nem tudott javítani az idején – sőt, a harmadik szakaszt is 15, majd további 20 perccel elhalasztották. Kiesett még a lotusos Pastor Maldonado, a két Force India-versenyző, illetőleg az újonc Carlos Sainz is.
Az utolsó etap végül már lényegesesen jobb körülmények között került megrendezésre, amelyen azok jártak jól, akik a köztes esőgumira szavaztak – közéjük tartozott a két mercedeses és Vettel is. Hamiltonnak végül az első próbálkozása alkalmával megfutott köre biztosította a pole-t; ezt az időt sem ő, sem Rosberg nem volt képes megjavítani az utolsó percekben lassan-lassan száradó aszfaltcsíkon. Vettel ugyan javított a maga idején, ám centikkel ugyan, de így is lecsúszott az első rajtkockáról.
A Williamsek eltűntek a süllyesztőben, miután kezdetben a teljes esőgumira szavaztak, és a később feltett köztes esőgumival sem tudtak versenyképes köröket elérni.
Kiválóan sikerült viszont az időmérő a roppant fiatal holland újoncnak, Max Verstappennek, aki a nehéz körülmények ellenére is a 6. helyre kormányozta a Toro Rossóját.
A Maláj Nagydíj a tervek szerint holnap reggel, közép-európai idő szerint – a hajnali óraátállítás hatását is beleszámítva – 9:00-kor rajtol majd el.
A Maláj Nagydíj időmérő edzésének végeredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:49,834 -
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:49,908 +0,074
3. Nico Rosberg Mercedes 1:50,299 +0,465
4. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:51,541 +1,707
5. Danyiil Kvjat Red Bull/Renault 1:51,950 +2,116
6. Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1:51,980 +2,146
7. Felipe Massa Williams/Mercedes 1:52,473 +2,639
8. Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1:52,980 +3,146
9. Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1:53,179 +3,345
10. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:53,260 +3,426
11. Kimi Räikkönen Ferrari 1:42,173 -
12. Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1:42,197 -
13. Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1:43,022 -
14. Sergio Pérez Force India/Mercedes 1:43,468 -
15. Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:43,700 -
16. Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1:41,308 -
17. Jenson Button McLaren/Honda 1:41,635 -
18. Fernando Alonso McLaren/Honda 1:41,745 -
19. Roberto Merhi Marussia/Ferrari 1:46,677 -
20. Will Stevens Marussia/Ferrari idő nélkül -