SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hrek Sebastianrl ( news )

Arrl sz sem lehet, hogy a Ferrari feladja!

2016.05.30. 18:13
Cmkk: hrek

Image and video hosting by TinyPic

Br a Monaci Nagydj sem a tervek szerint alakult, a Ferrari nem adja fel a bajnoki remnyeket, hiszen hossz mg a 2016-os szezon, ami tbb fordulatot is hozhat – jelentette ki a csapatvezet, Maurizio Arrivabene, majd elmondta, min kellene nagyon gyorsan javtaniuk.
 
Noha az elz versenyhtvgken is voltak gondjaik, a monaci futam eltt legalbb egy Ferrari-pilta rendre ott volt a legjobb hrom kztt, mlt vasrnap azonban lecssztak a dobogrl, miutn Kimi Rikknen mr a verseny elejn kiesett, Sebastian Vettel pedig beragadt Sergio Prez mg, s be kellett rnie egy negyedik helyezssel. A Red Bull ekzben ismt harcban volt a gyzelemrt, az sszetettben pedig 9 pontosra cskkentette htrnyt a Ferrarival szemben.
 
Az ldz teht egyre kzelebb kerl, az ldztt pedig jra nvelni tudta elnyt: a Mercedes jelenleg 67 ponttal elzi meg az olaszokat, kinek versenyzi is visszaestek a tabella negyedik (Rikknen) s tdik (Vettel) helyre. Ennek ellenre hallani sem akarnak a bajnoki remnyek feladsrl. „Errl sz sem lehet” – jelentette ki egyrtelmen Arrivabene, amikor az eslyekrl krdeztk. „Meg kell riznnk a koncentrcikat, s csak a versenyekre szabad sszpontostanunk. Elre kell tekintennk. Azt hiszem, ez a bajnoksg elgg rdekes lesz” – tette hozz.
 
A csapatvezet nyilatkozata sorn kiemelte, a Ferrarinak a folytatsban az idmrs teljestmny javtsra kell sszpontostania, az utols szakaszban ugyanis Barcelona utn Monte-Carlban is kikaptak a Mercedestl s a Red Bulltl (rdekes, hogy a szabadedzsen mindkt alkalommal a cmvd nyomban voltak, a Q3-ra viszont „eltntek”). Br nem akar magyarzkodni, az olasz szakember gy rzi, a hercegsgben is ezrt cssztak le a dobogrl.
 
„Ez az els alkalom, hogy lemaradtunk a dobogrl. Nem akarom jra elmeslni maguknak az egsz sztorit, hiszen tudjk, mi trtnt, ugyanakkor mentsget sem akarok keresni. Barcelonban nem voltunk elg gyorsak – csak a Q3-ban – s itt is hasonl volt a helyzet, a futamon pedig megfizettk ennek az rt. Igyekszem tanulni ebbl; s tnyleg meg kell rtennk, mi a problma. Felidzhetjk, mi volt Barcelonban a Q1-ben, de ez most egy msik trtnet. A Q3-ban rosszabb krt futottunk, mint az els szakaszban” – magyarzta kiss tlozva, Vettel ugyanis 58 ezreddel jobban ment a Q3-ban, a lnyegen azonban ez nem sokat vltoztat, a rajtelssget megszerz Daniel Ricciardo ugyanis ekzben 1,3 msodperccel volt gyorsabb az utols etapban, mint az edzs elejn.

Ha nem szeretnl lemaradni a legfrissebb hrekrl, krlek ljkold a vettel.gportal.hu facebook oldalt ide kattintva

 
Fordt


A fordt nem tkletes !

 

 
facebook
 

dvzllek Sebastian Vettel magyar rajongi oldaln. A legfrissebb informcikat osztom meg Sebastian Vettelrl. Hrek, kpek, videk! Ha Te is szereted Sebastiant kvess bennnket facebookon, twitteren, instagram.

Tovbbi informcikrt,s friss hrekrt kvesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autversenyz s Ngyszeres vilgbajnok a Forma-1 kirlykategriban.  1987. jlius 3. -ban szletett. Heppenheim-ben, Nmetorszgban. Plyafutst 2006-ban a BMW Saubernl kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat piltja. Sebastian az autversenyzs mellett boldog csaldapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Esemnynaptr

 

A 2021-es versenynaptr
 
Mjus 23.: Monaci Nagydj, Monte-Carlo
Jnius 6.: Azeri Nagydj, Baku
Jnius 13.: Kanadai Nagydj, Montreal
Jnius 27.: Francia Nagydj, Le Castellet
Jlius 4.: Osztrk Nagydj, Spielberg
Jlius 18.: Brit Nagydj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydj, Szocsi
Oktber 3.: Szingapri Nagydj, Szingapr
Oktber 10.: Japn Nagydj, Szuzuka
Oktber 24.: Egyeslt llamok Nagydja, Austin
Oktber 31.: Mexiki Nagydj, Mexikvros
November 7.: Brazil Nagydj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrl Nagydj, Melbourne
December 5.: Szad-Arbiai Nagydj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydj, Abu-Dzabi
 
Archvum
 

 

lap tetejre

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZG SEBASTIAN VETTEL RAJONGI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem prblok meg ms lenni, mint aki vagyok. Nhny embernek taln tetszik, msoknak lehet, hogy nem. De ez az let. - Sebastian Vettel


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal