SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel sikerei a tíz évvel ezelőttinél is többet érnének?

2017.04.27. 18:39
Címkék: hírek
Részese volt a Schumacher-korszak sikereinek, az utolsó bajnoki győzelmeknek, de a hanyatlásának is. Nikolasz Tombazisz elmondta, miért tekinti nagyobb vívmánynak a mostani idénykezdést a 2008-asnál, és mi a legfontosabb változás a Ferrarinál a távozása óta.
 
Három verseny, két győzelem – utoljára 2007-ben és 2008-ban, azaz utolsó egyéni, illetve csapatbajnoki címszerzésének évében kezdett ennyire jól szezont a Ferrari. Akkor Kimi Räikkönen és Felipe Massa osztoztak a győzelmeken, Sebastian Vettel ezúttal egymaga nyert két futamot, amire utoljára Michael Schumacher volt képes a maranellóiakkal – szintén egy bajnoki évben, 2004-ben.
 
A görög Nikolasz Tombazisz az előző évtized sikereit előbb Rory Byrne segítőjeként, majd az istálló főtervezőként élte meg. Azt követően viszont maga is részese volt a hanyatlás időszakának, melynek során csak bajnoki vereségek jutottak a Scuderiának, valamint a gyakori kritika, hogy technikai téren nem elég kreatívak és merészek. Tombaziszt 2014 végén állították fel az azóta már teljesen átalakult csapat tervezőrészlegének éléről, s miután új csapata, a Manor már megszűnt, most külső szemlélőként figyeli a vörösök sikereit.
 
Elmondása szerint van egy jelentős különbség a 2007-08-as erős idénykezdéseik és a mostani nyitány között. „Akkoriban úgy éreztük, egy örökkévalóság telt már el Michael bajnoki címe óta. Az első futamgyőzelmek önbizalmat adtak nekünk. De Vettel mostani győzelmei értékesebbek, mert egy teljesen újjászervezett csapat érte el őket” – állapította meg Tombazisz a La Gazzetta dello Sportnak. És nem mellesleg azóta újabb 10 év telt el az utolsó bajnoki győzelem óta.
 
A vörös autók korábbi megalkotójaként úgy látja, az SF70H minden téren előrelépés. „Három területen érzek fejlődést: az aerodinamika, a mechanika és a motor területén is. A Ferrari egyelőre a nyers tempó tekintetében még nincs a Mercedes szintjén. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Mercedes a három futamból kettőt stratégiai hibák miatt veszített el. Az a tény azonban, hogy a Mercedes hibázik a taktika terén, számomra azt sugallja, hogy a Ferrari komoly nyomást gyakorol rájuk. Három év dominancia után nincsenek hozzászokva az efféle küzdelemhez.”
 
Szerinte a legmeghatározóbb változást azonban nem az jelenti, hogy versenyképes az autójuk, sokkal inkább az, hogy úgy szervezték újjá a csapatot, hogy az immár tud versenyképes autót gyártani.
 
Binotto rendszerében neki is jobban ment volna
 
Ennek kapcsán Niki Lauda nemrégiben arról beszélt Mattia Binottót tekinti a fejlődés kulcsának. Korábban bírálta a Scuderiát, mondván, túlságosan olaszossá vált az utóbbi pár évben – az idei győzelmek kapcsán pedig nem győzte hangsúlyozni, Binotto svájci, s ezért képes rendet teremteni az olaszos káoszban.
 
Tombazisz ennyire messzire azért nem ment. „Az új szervezeti felépítésük nagyon okos, nagyobb szabadságot biztosít a dolgozóknak. Nem gondolnám, hogy létezik angol vagy olasz iskola, az viszont biztos, hogy a Ferrari láthatóan kiváló összhangot teremtett. Az új technikai igazgató, Mattia Binotto tökéletesen felkészült a feladatára, nagyon értékes ember, szervezésben pedig kiemelkedő. Nem hittem volna, hogy erre a szerepkörre való, de utólag visszatekintve briliáns sakklépés volt a kinevezése” – ismerte el.
 
Elmondása szerint már évekkel ezelőtt megtörténhetett volna a mostani átalakulás – akkor talán az ő karrierje is másképpen alakul. „A Ferrarinál dolgozni hatalmas élmény volt. Még ha a végén talán túl nagy terhet róttak is rám. Egy olyan struktúrával, amilyen a mai, én is többre lettem volna képes” – vélekedett.
 
A dicséret mellett azért némi kritika is érkezett a görög mérnöktől. Bár a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull hármasa mögött hatalmas szakadék tátong, ő elárulta, egy kicsit többet várt mindhárom gárdától. „A három topcsapat szerintem eddig a lehetőségeihez mérten alulteljesített. Én nagyobb javulásra számítottam a köridők terén az előző évhez képest. Nagyobbnak kéne lennie a lassabb autókkal szembeni különbségnek is, a nagyoknak jobban ki kellett volna használniuk az új szabályokban rejlő lehetőségeket.”
 
A bajnokságot már csak emiatt sem tekinti lefutottnak: nem tartja egyértelműnek, hogy 2017 a Ferrari és a Mercedes párharcáról fog szólni. „Gyanítom, hogy nagy a fejlődési lehetőség, és emiatt teljesen nyitottnak látom a bajnoki küzdelmet. Az lesz a világbajnok, aki a leghatékonyabban tud fejleszteni. Én még a Red Bullt sem írnám le. Teljesen más koncepciót választottak, mint a Ferrari és a Mercedes. Elég csak megnézni az autójuk oldaldobozait – egyszerűek és hatékonyak. Szerintem ezen a téren nagy tér mutatkozik a fejlődésre, ezért még sokat várok tőlük” – fogalmazott.
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.