SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2016.

Vettel a legjobban kereső versenyző

2016.04.26. 19:16
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Már nem Fernando Alonso számít a mezőny legjobban kereső versenyzőjének – egy friss becslés szerint Sebastian Vettel állt a fizetési lista élére.
 
A grandprix247.com című portál a minap egy idei évre vonatkozó fizetési rangsort tett közzé, melynek élén immáron nem a hasonló rangsorokat évek óta vezető Fernando Alonso áll, hanem a Business Book becslése szerint 2015-ben a spanyol mögött még csak második Sebastian Vettel. A német versenyző 2015-től erősíti a Ferrarit, amely csapattal három évre szóló megállapodást írt alá, a bónuszok nélkül összesen 150 millió dollárnyi értékben.
 
A lap szerint a négyszeres bajnok az idei szezonban 50 millió dolláros alapfizetést kap Maranellótól, s további jutalmakhoz is hozzájuthat még az eredményektől függően. Vettel ezzel Fernando Alonsót előzi meg, aki bónuszaival együtt keres 40 milliót. A harmadik helyen a címvédő Lewis Hamilton áll, évi 31 millió dolláros fizetéssel – igaz, a brit tavaly aláírt szerződése értelmében legfeljebb további 10 millió dollárnyi bónusszal is kiegészítheti ezen összeget, azaz ha ismét világbajnok lesz, alighanem többet keres majd idén, mint Alonso.
 
Az első hatban egyébként hármukon kívül további két bajnok kapott helyet: Kimi Räikkönen 28 millió, Jenson Button 13 millió dollárt keres idén, miközben a bajnoki címre pályázó Nico Rosberg kettejük között foglal helyet a listán a maga 15,5 millió dollárjával. A német jelenleg feleannyit keres, mint háromszoros bajnok csapattársa, ám ha így folytatja, jelentősen megnyomhatja a ceruzát: idén újratárgyalják a szerződését a Mercedesszel, s az eredményektől függően alighanem a bónuszrendszert és az alapfizetését is a számára kedvezőbb irányba alakíthatják.
 
A nem bajnokok közül 2008 majdnem bajnoka, Felipe Massa a második legjobban fizetett versenyző – a brazil dupláját keresi Valtteri Bottas fizetésének. Az egyik legjobb üzletnek továbbra is a háromszoros futamgyőztes Daniel Ricciardo foglalkoztatása számít, aki a Red Bulltól évi 4 millió dollárt kap – de az energiaitalosok három másik versenyzőjükre sem költenek túl sokat: Danyiil Kvjat, Carlos Sainz és Max Verstappen 1 millió dollárt sem kap.
 
A sort a két sauberes zárja, igaz, a grandprix.com a Manor két versenyzőjének béréről nem közölt adatot. Az általuk közzétett fizetési számok, valamint a szerződések jelzett időtartama nem megerősített adat, azokat tehát nem tekinthetjük hivatalosnak.
 
A versenyzők 2016-os fizetési rangsora 
 
1. Sebastian Vettel Ferrari 50 millió + bónuszok 2015-2017
2. Fernando Alonso McLaren 40 millió (bónuszokkal) 2015-2017
3. Lewis Hamilton Mercedes 31 millió + bónuszok 2015-2018
4. Kimi Räikkönen Ferrari 28 millió 2016-ra
5. Nico Rosberg Mercedes 15,5 millió 2014-2016
6. Jenson Button McLaren 13 millió 2016-ra
7. Felipe Massa Williams 5 millió 2016-ra
8. Nico Hülkenberg Force India 5 millió 2016-2017
9. Romain Gorsjean Haas 4,5 millió + bónuszok 2016-ra
10. Daniel Ricciardo Red Bull 4 millió 2016-ig
11. Valtteri Bottas Williams 2,5 millió 2016-ig
12. Esteban Gutiérrez Haas 2 millió 2016-ra
13. Sergio Pérez Force India 2 millió több évre szól
14. Kevin Magnussen Renault 900 ezer 2016-ra
15. Jolyon Palmer Renault 900 ezer 2016-ra
16. Danyiil Kvjat Red Bull 850 ezer nincs adat
17. Carlos Sainz Toro Rosso 650 ezer több évre szól
18. Max Verstappen Toro Rosso 650 ezer több évre szól
19. Felipe Nasr Sauber 450 ezer 2016-ra
20. Marcus Ericsson Sauber 450 ezer 2016-ra

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Orosz Nagydíj >> időpontok

2016.04.24. 19:43
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Elhoztam nektek a Orosz Nagydíjra vonatkozó időpontokat, illetve az M4 sport csatornára vonatkozó időpontokat is.. Ezeket az időpontokat bal oldalon az -eseménynaptár- modulban is megtalálhatjátok.

2016-os szezon első futama:
» 2016. május 01. -  Orosz Nagydíj
április 29., péntek
09:00 - 10:30:Pénteki 1. szabadedzés
13:00 - 14:30:Pénteki 2. szabadedzés
április 30., szombat
11:00 - 12:00:Szombati szabadedzés
14:00 - 15:00:Időméreő
május 1., vasárnap
14:00 - 16:00:Verseny
M4 Sport csatorna időpontjai:
április 29., péntek
22:30 Boxutca magazin
április 30., szombat
08:05 Boxutca magazin
09:00 Pénteki 1. szabadedzés
13:00 Pénteki 2. szabadedzés
22.20 Pénteki második szabadedzés ismétlése
április 16., szombat
10:45 Harmadik szabadedzés
13:55 Időmérőedzés
május 1., vasárnap
11:50 Időmérőedzés ismétlése
13:30 Nagydíj
23:15 Nagydíj ismétlése

Visszatekintés a tavalyi Orosz Nagydíjra

2016.04.24. 19:31
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Mivel hamarosan itt az OroszNagydíj úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy picit visszaemlékezni, hogy mi is történt tavaly. A legfontosabb információkat leírtam, és a hivatalos összefoglaló videót is beágyaztam nektek! Jó szórakozást hozzá!

A Formula–1 orosz nagydíj (oroszul: Гран-при России) a Formula–1-es világbajnokság egyik futama, amelyet először 2014-ben rendeznek meg. A pálya Szocsiban található, a neve Sochi International Street Circuit.

Az orosz nagydíj volt a 2015-ös Formula–1 világbajnokság tizenötödik futama, amelyet 2015. október 9. és október 11. között rendeztek meg az orosz Sochi International Street Circuiten, Szocsiban.

Az időmérőedzésen Nico Rosberg szerezte meg a pole pozíciót. Az Orosz Nagydíjat pedig Lewis Hamilton nyerte meg. Második helyen Sebastian Vettel a Ferrari versenyzője lett, a harmadik pedig Sergio Perez, a Force India versenyzője végzett.  Sebastian Vettel Oroszországban még nem győzött. Az orosz nagydíjat április 29.-e és május 1.-je között rendezik meg Szocsiban.

„Nagyon jó verseny volt, fantasztikusan indult, majd egyre jobb lett. Bíztam abban is, hogy elcsíphetem Lewist, de így is kiváló az eredmény.„Jobb lett volna, ha mindkét autóval felérünk a dobogós helyekre, és úgy tudom, közel is voltunk hozzá. „Ez a célunk egyértelműen. Szeretnénk egy kicsit jobban teljesíteni a futamokon, valódi ellenfeleik szeretnénk lenni a Mercedesnek. Lépésről lépésre haladunk, jó irányba tartunk, jövőre pedig reméljük, hogy elérkezik a mi időnk.” - Mondta Vettel a tavalyi Orosz Nagydíjon.

Győztesek:

2015 Lewis Hamilton Mercedes/Mercedes 1'37:11.024
2014 Lewis Hamilton Mercedes/Mercedes 1'31:50.744
 
Adatok:
 
Ország:Oroszország
Város:Sochi
Pálya név:Olimplic Park Circuit
Körök száma:52
Pálya hossza:5.853 km
Verseny hossza:304.356 km
Körrekord (időmérőn):L. Hamilton (Mercedes) - 1:38.513, 2014
Körrekord (versenyen):V. Bottas (Williams) - 1:40.896, 2014
Internetes cím:-

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Ecclestone is megerősítette a Hungaroring szerződéshosszabbítását

2016.04.22. 17:14
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Csütörtökön a Forma–1 Menedzsment (FOM) első embere, Bernie Ecclestone is megerősítette, legalább 2026-ig lesz Magyar Nagydíj, hiszen szerződést hosszabbított (az előző megállapodás 2021-ig szólt) a verseny szervezőivel.

Sokan már a tavalyi futam után elkönyvelték, a 30 éves F1-es múlttal rendelkező versenyhelyszín még hosszú évekig a naptárban marad, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pedig az újraaszfaltozás kapcsán elárulta, a Hungaroring valóban meghosszabbította szerződését, ami immár 2026-ig érvényes. Hozzátette, az aszfaltozás csak az első lépés volt, a jövő évi állami költségvetési tervezetben ugyanis „jelentős forrás” került elkülönítésre a pálya fejlesztésére.
 
A következő években a pálya kiszolgáló épületei mellett a lelátókat is korszerűsíteni fogják, hiszen az újraaszfaltozás mellett ez is alapvető feltétele volt a hosszabbításnak. „Nem szeretnék titkokat elárulni a szerződés részleteiről, azt viszont elmondhatom, hogy az ötéves hosszabbítás értelmében nagyon kedvező feltételek mellett rendezhetjük meg a futamot. Bár úgy tűnik, a szurkolók minden verseny után elégedetten távoznak, tudjuk, hogy további fejlesztésekre van szükség. Az újraaszfaltozással megtettük az első lépést ebbe az irányba” – idézte Seszták szavait az Autosport.
 
A szerződéshosszabbítás hírét nemrég a FOM elnöke is megerősítette, aki nyilatkozatában ismét dicsérettel illette a magyar szervezőket. „Aha, most már új szerződésünk van” – kezdte a 85 éves sportvezető. „A szurkolóik nagyszerűek, a szervezők pedig remek munkát végeznek. Ez jó hír nekünk és jó hír az országnak is. Nagyon boldog vagyok, hogy minden évben ellátogathatunk Magyarországra, és örülök, hogy ez a folytatásban sem változik” – tette hozzá.
 
Az 1986-ban debütáló versenypálya az elmúlt években valódi klasszikussá ért, sőt a Forma–1-es menetrend egyik alappillére lett. Ezt semmi sem bizonyítja jobban annál a ténynél, miszerint a jelenleg használatban lévő 21 aszfaltcsík közül csak Monza és Monaco fogadja régebb óta a királykategória mezőnyét, mint a Hungaroring, aminek új aszfaltja ezen a hétvégén esik át a tűzkeresztségen. A pályát most a túraautó-világbajnokság (WTCC), a Formula-V8 (a Forma–Renault 3.5-ös géposztályának utódja) és az F3-as Európa-bajnokság mezőnye veszi birtokba.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Hamiltonnak és Vettelnek is nehéz dolga lenne a Forma–E-ben?

2016.04.22. 17:13
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

A korábbi Forma–1-es versenyző, Lucas di Grassi úgy véli, a királykategória két legeredményesebb aktív világbajnokának, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek is „nehéz dolga lenne” a tavaly útjára indult elektromos szériában, a Forma–E-ben.

Di Grassi a Mercedes és a Ferrari nagyágyúját is jól ismeri, a királykategória előtt ugyanis mindkét ifjú titánnal harcolt a Forma–3-ban; Hamilton Európa-bajnoki címet hozó 2005-ös szezonjában ő harmadik, Vettel pedig ötödik lett. A következő szezonban a GP2-ben is versenyzett Hamilton ellen, 2010-ben pedig a némethez és a brithez hasonlóan ő is a Forma–1-ben indult.
 
A királykategóriát egy év után el kellett hagynia, a megbízhatósági versenyeken viszont letette névjegyét, és a Forma–E-ben is szép eredményeket ért el (az első szezonban bronzérmes lett, most pedig vezeti a bajnokságot). Bár az elektromos szériát sokan érdekes kezdeményezésnek tartják, a bajnokságot még emelnék az F1 szintjére, a párizsi viadal helyszínén nyilatkozó di Grassi azonban úgy érzi, a királykategória két nagyágyúja is vért izzadna, ha a kategóriaváltás mellett döntene.
 
„Nehéz dolguk lenne, ha átjönnének a Forma–E-be” – mondta a CNN-nek. „Fantasztikus versenyzők, a mi generációnk legtehetségesebb pilótái, sőt még azt is mondhatnám, hogy a mi életünkben ők a legjobbak, de ha eljönnének a Forma–E-be, akkor nehéznek találnák a bajnokságot. Meg kellene tanulniuk a pályákat, hiszen az összes helyszín új, és mindegyik városi, tehát az ember nem gyakorolhat rajtuk” – folytatta a brazil.
 
„Azt hiszem, meghívom őket, hogy versenyezzenek ebben a szériában, még ha csak egyetlenegy futam erejéig is, csak hogy lássam, hogyan teljesítenek. Biztosra veszem, hogy versenyképesek lennének, de nem lenne könnyű dolguk” – magyarázta di Grassi, akivel később az Autosport is készített egy interjút, amiben hasonló gondolatokat fogalmazott meg.
 
„Egész életemben ezek ellen a srácok ellen versenyeztem. Ez a generáció roppant tehetséges. Nico Rosberg és Robert Kubica, Nakadzsima Kazuki, Vitalij Petrov, Sébastien Buemi valamint Timo Glock – ezek a srácok mind nagyon tehetségesek. Ez a bajnokság viszont más, és nagyon magas szintet képvisel. Egy ponton biztos, hogy sikeressé válnának, de nehéz azonnal megszokni egy, a többitől különböző autót és magát a koncepciót sem egyszerű megérteni” – zárta gondolatát.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Hivatalos: Megvan a 25 tesztnap év közben

2016.04.21. 17:12
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Szerdán hivatalosan is elfogadta a Pirelli 2017-es fejlesztésekre vonatkozó tesztprogramját a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Összesen 25 tesztnapot kaptak.
 
Az FIA Motorsport Világtanácsa szerdán hivatalosan is szabálykönyvébe iktatta, hogy a gumigyártó a jelenlegi, valamint a következő két szezon közben 25 tesztnap erejéig dolgozzon a jövőredebütáló új gumijain. „A plusz tesztlehetőség alapvető fontosságú az új méretű gumik fejlesztéséhez, melyeket a 2017-es technikai szabályok írnak majd elő. A változtatás 25 tesztnapot engedélyez jelenlegi autókkal, melyekre 2017-es méretű gumik kerülnek fel 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban” – állt a szövetség közleményében.
 
Az FIA azt is jelezte, az új gumik első prototípusait még 2016-os méretű kerekek formájában teszik próbára, mégpedig 2013-as vagy 2014-es autókon, melyeket kizárólag az idei évben használnak majd.
 
Mindez annyit jelent, hogy a milánói cég megkapta, amit kért: 2016-ban a felkészülés első fázisában régi autókkal kezdik meg a munkát, majd az év későbbi szakaszában már az új, nagyobb méretű abroncsok is felkerülhetnek az autókra.
 
Hogy pontosan melyekre, egyelőre nem derült ki, de vélhetően a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Williams és a Force India közül kerül ki az öt csapat, amely átalakítja versenygépeit a megnövekvő terhelés szimulálására.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Vettel: Ez a Ferrari egy nyerő csapat!

2016.04.21. 17:00
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel nem lát különbséget a Red Bull korábban világverő csapata és a mostani Ferrari között. Az egyetlen dolog, ami szerinte még hiányzik a bajnoki győzelemhez, a csapat kiforrottsága.

Bajnoki célokkal vágott neki a Ferrari a 2016-os szezonnak, ám az első három versenyük nem úgy alakult, ahogyan azt tervezték. Az előző év egyik legnagyobb fejlődését produkáló vörösök mintha veszítettek volna lendületükből – ráadásul éppen abban az évben, amelyben egyre többen elvárják tőlük a győzelmet.
 
Köztük van a márka elnöke, Sergio Marchionne is, aki már a télen kijelentette, nem szeretné, ha tíz évig húzódna Maranello bajnoki cím nélküli sorozata. Persze a Michael Schumacher 2000-es sikere előtt eltelt 21 esztendőhöz képest ez is kis idő, ám a Ferrari nem az a fajta csapat, amellyel elnéző a közvélemény. És minél tovább várat magára a nagy siker, a csapattagok dolga csak annál nehezebb lesz. Ezt Kínában Marchionne is éreztette legénységével: kijelentette, ketyeg az óra, lassan ideje újra futamokat nyerniük…
 
De vajon mi hiányzik ahhoz, hogy az a bizonyos utolsó elem is a helyére kerüljön?
 
A Red Bull-lal négy bajnoki győzelemig jutó Sebastian Vettel szerint már csak maga a győzelem. „A Ferrarinak mindene megvan, ami a bajnoki cím elhódításához szükséges” – jelentette ki. „Tisztában vagyok vele, hogy már elég régen nyert utoljára bajnoki címet a csapat. Egyes fiúk még mindig itt dolgoznak azóta, mások már rég a boxutca másik oldalán vannak, vagy hátat is fordítottak a sportágnak. Ez most egy másik csapat, de határozottan nyerő csapat!”
 
Vettel ugyanakkor figyelmeztet: a bajnoki sikerhez nem elegendő a jó háttér, szerencsére is szükség van hozzá, továbbá arra, hogy minden a megfelelő pillanatban álljon össze. Ezt a Red Bull-os tapasztalataira alapozva állítja. „2009-ben már egész jók voltak az alapok. Szerintem 2010-ben volt talán a legkiemelkedőbb az autónk a Red Bullnál, mégis csak egy hajszál döntött a bajnoki győzelemről” – emlékezett vissza a drámai abu-dzabi fináléra, melynek vesztese éppen a Ferrari és Fernando Alonso voltak.
 
Az áttörést aztán – miként Schumacher 2000-es első ferraris bajnoki győzelmét – egy domináns sikerkorszak követte. „2011-ben, 2012-ben és 2013-ban csapatként már sokkal erősebbek voltunk, mert tapasztalatot gyűjtöttünk” – állapította meg Vettel, aki ezen évek alatt maga is érett, megbízható és kiforrott versenyzővé fejlődött.
 
Ez a fajta fejlődés tehát nemcsak a versenyzőknél, a csapatoknál is szükséges ahhoz, hogy a elérjék a csúcsot. A 2014 után teljesen megújult Ferrari pedig ilyen tekintetben még mindig az út elején jár. Vettel szerint csak idő kell nekik. „A dobogó tetején csak egyvalaki állhat, de mindenki oda vágyik. Ehhez az kell, hogy a megfelelő időben minden passzoljon, a sportágunknak ez a titka. A tél folyamán nagyot léptünk előre, de a szezonkezdésünk nem sikerült úgy, ahogy akartuk. Nyerni akarunk, ezért mindent a helyére kell tennünk.”
 
Vettel ugyanakkor továbbra sem kétli, hogy ez összejön a Scuderiával. „Már amikor aláírtam a szerződésemet, is magabiztos voltam. Aztán amikor először elmentem Maranellóba, teljesen meggyőztek. Jól tudom, hogy a mostani a legnehezebb része ennek a folyamatnak. Egyelőre nem jött el az áttörés, de meggyőződésem, hogy el fog” – tekintett előre a négyszeres bajnok.
 
Az idei szezon áttörését akár már Oroszország meghozhatja, ahol mindenekelőtt újabb esélyt kapnak arra, hogy teljesítsék idei első, teljesen zökkenőmentes versenyüket. Ha ez meglesz, talán az is kiderül, mire képesek valójában a Mercedes ellen, a következő lépést pedig a Barcelona tájára ígért első komoly fejlesztésük jelentheti, amely eddigi motorproblémáikra is megoldást kínálhat.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Vettel reméli, hogy az Orosz Nagydíj végre sima menet lesz a Ferrarinál!

2016.04.20. 17:06
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

A négyszeres bajnok a győzelemért ment Ausztráliában, amikor a Ferrari stratégiai hibát vétett, és így átadták az első helyet Nico Rosbergnek. Vettel motorja Bahreinben már a felvezető körön elfüstölt.

Sebastian Vettel csendben abban bízik, hogy az Orosz Nagydíj hétvégéjén erősek lehetnek, miután a szezon elején több hibát is vétettek.

A négyszeres bajnok a győzelemért ment Ausztráliában, amikor a Ferrari stratégiai hibát vétett, és így átadták az első helyet Nico Rosbergnek. Vettel motorja Bahreinben már a felvezető körön elfüstölt.
Hirdetés

Kínában pedig a két ferraris az első kanyarban ütközött – így mindkettőjük versenye tönkrement. Vettel ennek ellenére így is a második helyig zárkózott fel.

Ezek után a német végre egy tiszta hétvégében reménykedik Oroszországban. „Szerintem két futamom volt csak, és mindkettő rendben volt. Ausztráliában esélyünk nyílt a győzelemre, míg Kínában egy kis szerencsével mindketten jól felzárkóztunk.”

„Összességében nem a legegyszerűbb út vezetett Oroszországig, szóval ott remélhetőleg csendes hétvégénk lesz. Tavaly az autót nagyon jónak éreztem, és mivel most az autóval és a motorral is előreléptünk, elég magabiztos vagyok. Pár apró újítás is érkezik majd, szóval remélhetőleg erősebb és simább hétvégénk lesz.”


A német még visszatekintett az elmúlt hétvégére is. „Szerintem végül Kínában is szerencsés voltam, hiszen az érintkezés után csoda, hogy folytatni tudtam a versenyt. A Kimivel való ütközés nagy erejű volt, és a kormány kicsit fura is volt az egész verseny alatt. Hozzászoktam, de persze nem volt ideális.”

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Kínai Nagydíj >> Versenyzői parádé; interjú

2016.04.20. 11:39
Címkék: video

Kínai Nagydíj >> Képek

2016.04.18. 21:34
Címkék: képek

Felkerültek a legújabb képek a mai napról, amik már megtalálhatóak az oldal galériájába a képekre kattintva!

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!